Oldalak

2014. május 26., hétfő

Használt Nikon D7000 teszt - vélemény



A japán gyártó 2010 novemberében mutatta be a Nikon D7000-es modelljét, amelyet egyformán nevezhetünk a Nikon D90 és a Nikon D300 (Nikon D300s) utódjának. Ekkor még úgy tudtuk, hogy a gyártó nem tervez professzionális APS-C formátumú vázat, és egészen 2016-ig, a Nikon D500 megjelenéséig ez így is volt. A Nikon D7000 nem töltött be semmilyen űrt a profi APS-C formátumú vázak szegmensében, hiszen erre nem volt semmi szükség, mert a régebbi Nikon D300 a kora ellenére nagyon jó tulajdonságokkal volt felvértezve, de a Nikon D7000-es széria további vázai sokáig már az APS-C formátumú csúcsát jelentették. Ennek fényében a Nikon D7000 korszakos vázak alapjait tette le, miközben ő maga is legendává vált.
A Nikon D7000 egy 16,2 megapixeles APS-C formátumú CMOS érzékelőt kapott, amelynek a felbontása pont akkorát nőtt, amennyit a kor megkívánt.
Amiben nagyot fejlődött a Nikon D7000 az a fókuszrendszere, hiszen egy 39 pontos és 9 keresztszenzoros fókuszrendszert kapott, amely hatalmas előrelépés a Nikon D90-hez képest. Ez a fókuszrendszer olyannyira bizonyított, hogy később a Nikon D600-ba is ezt építették bele. További nagy előrelépés, hogy a Nikon D7000 2016 pixeles fénymérést kapott.


Az érzékenység nem nőtt jelentősen – az értékeket ISO 100-6400 között állíthatjuk, amely ISO 25600-ig kiterjeszthető.
A Nikon D7000 EXPEED 2 képfeldolgozó processzort kapott, amely felel a jobb képminőségét, és a nagyobb pufferért.
Professzionális vázakra hajazó szolgáltatás a 150000 expozícióra tervezett váz, a két vezérlőtárcsa, a státusz LCD kijelző, a fókuszmotor és relatíve jó 6 kép/másodperce sorozatfelvételi sebesség.
A Nikon D90, valamint az alsóbb kategóriás vázak mind rendelkeznek video funkcióval, így ez a szolgáltatás nem maradhatott ki a Nikon D7000-ből sem – a váz FullHD videofelvételeket tud készíteni.
A Nikon D7000-hez vásárolható volt Nikon MB-D11 elnevezésű porté markolat, amely segítségével kényelmesebbé vált a vertikális géptartás és a fotózás.
A Nikon D7000 még ma is jelentős szerepet tölt be a digitális fényképezőgépek használt piacán, habár ez lassan csökkenni látszik, mert az utód Nikon D7100 és a Nikon D7200 kezdik átvenni a helyét, mert lement annyira az áruk, hogy nagy népszerűségre tegyenek szert.
Használt Nikon D7000 beszerzését azoknak igényes amatőr fotósoknak ajánlom, akik árérzékenyek, és szeretnék a használt piacon a legolcsóbb, de a mai szemmel is modern szolgáltatásokat nyújtó haladó legjobb vázat megvenni. A Nikon D7000-nek akkor árelőnye van jelenleg, amelyből egy alapzoom mellé akár egy használt Nikon AF-S 50mm f/1.8G is beszerezhető.

2014. április 19., szombat

Használt Nikon D5300 teszt - vélemény



A japán gyártó 2013 őszén jelentette be a felső-belépő szintű Nikon D5300-as modelljét, amely a Nikon D5200-at váltotta le.
A Nikon D5300 egy APS-C méretű 24,1 megapixeles CMOS szenzort kapott, tehát a felbontás nem nőtt az elődhöz képest. Ami fontos, hogy ez a váz aluláteresztő szűrő nélküli – úgynevezett AA szenzort kapott, amely segítségével a fényképezőgép sokkal részletgazdagabb és kontrasztosabb digitális fényképet tud létrehozni. A felbontáshoz hasonlóan az érzékenység sem növekedett, ugyanúgy ISO 100-25600-ig lehet állítani, mint az elődön.
Jelentős változás, hogy a Nikon D5300 megkapta az Expeed 4 képfeldolgozó processzort, amelynek a tulajdonságait azonban a képminőségben igen, de a gyorsaságban nem élvezhetjük ki.
Maradt a 39 pontos TTL Multi CAM 4800 DX élességállító rendszer, valamint a 2016 szegmenses fénymérés, amelyek továbbra is több mint tökéletes szolgáltatást nyújtanak ebben a szegmensben.


Az elődhöz hasonlóan a Nikon D5300 is megmaradt egy jó testre szabható amatőr váznak, így továbbra is hiányzik az AF motor, a két vezérlőtárcsa, csupán 95%-os kereső és a kicsi kompakt-könnyű a váz.
A Nikon D5300 nem esett át olyan jelentős változáson a Nikon D5200-hoz képest, mint a Nikon D5200 a Nikon D5100 viszonylatában. Az egyetlen jelentős előrelépés az AA szenzor lett, amelyet már az alsó belépő szintű Nikon D3300-ban is megismerhettünk.
A Nikon D5300 jelentős szerepet tölt be a használt digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán, és ezt a szerepét a korából adódóan egy ideig tartani fogja, azonban jellemzően garancia időn túl lehet mostanában őket megkapni.
Használt Nikon D5300 beszerzését azoknak ajánlom, akik igénylik a D3000-as szériával ellenben igénylik a jó fókuszálási és fénymérési szolgáltatásokat. Véleményem szerint azonban a Nikon D5300 nem jobb klasszisokkal a Nikon D5200-nál, ezért érdemes az olcsóbb, a használt piacon már nem annyira jelentős szerepet betöltő Nikon D5200-at választani.

2014. március 30., vasárnap

Hasznát Nikon D5200 teszt - vélemény



A japán gyártó 2012. év végén jelentette be a Nikon D5200-as modelljét, amely a Nikon D5100-at volt hivatott leváltani.
A Nikon D5100-ra jellemző volt, hogy a felsőbb kategóriából, vagyis a Nikon D90-től kapott meg néhány tulajdonságot, és ez nem volt másképp a Nikon D5200 esetében sem, amely a Nikon D7000 egyes tulajdonságait kapta meg.
A felső belépő szintű Nikon D5200 egy 24,1 megapixel felbontású APS-C méretű (DX) CMOS érzékelőt kapott, amely a felbontás tekintetében jelentős előrelépés az elődhöz képest (16,1 megapixel). Az érzékenység tekintetében (ISO 100-25600)  nem lépett előre a Nikon D5200, amelyen a felbontás ilyen mértékű növelése után nem is lehet csodálkozni.
A Nikon D5200 viszont megkapta a Nikon D7000-ből jól ismert Multi-CAM 4800DX 39 fókuszpontos élességállító rendszert, valamint a 2016 szegmenses fénymérést, amelynek köszönhetően a modell egyenesen a rivális márkák fölé nőtt ebben a szegmensben.


Sok tekintetben a Nikon D5200 azonban megmaradt abszolút belépő szintű váznak, így maradt a kis-kompakt fogás, az egyetlen vezérlő tárcsa, a 95%-os lefedettségű kereső, az AF motor hiánya – viszont aki el tud tekintetni ezektől a szolgáltatásoktól az tulajdonképpen egy kompromisszumoktól mentes vázat kap.
A Nikon D5200 esetében jelentősebb előrelépés történt a Nikon D5100-hoz képest, mint a Nikon D5100 esetében a Nikon D5000-hez képest. A haladó fényképezőgépektől lecsorgó egyes tulajdonságok olyan masinává varázsolták a Nikon D5200-at, amely már az igényes haladó fotósok igényeit is kielégítik.
A Nikon D5200 jelentős szerepet tölt be a használt piacon, hiszen sokuktól még most válnak meg az első tulajdonosaik, a legtöbb esetben azonban már nem érvényes garancialevéllel.
Használt Nikon D5200 beszerzését azoknak ajánlom, akik a korábbi belépő szintű, vagy haladó szintű (egészen a Nikon D90-ig) fényképezőgépekhez képest igénylik a sokkal jobb fókuszálási, vagy fénymérési szolgáltatásokat.

2014. március 20., csütörtök

Használt Nikon D5100 teszt - vélemény



A gyártó 2011. év elején jelentette be a Nikon D5100-as modellt, amely a Nikon D5000 utóda lett. Erre az időszakra a Nikon D3000-es széria megjelenése miatt kettévált a belépő szint is, amelyben a Nikon D3000-es széria képviseli az alsó, a Nikon D5000-es széria pedig a felső szintet.
A Nikon D5100 az elődjéhez hasonlóan egy nagyon jól átgondolt masina, amelyet az igényes amatőröknek fejlesztettek ki – ennek megfelelően néhány tulajdonságát a haladó szintű Nikon D7000-es modelltől örökölt meg.
A Nikon D5100 egy 16,2 megapixeles APS-C méretű CMOS érzékelőt kapott, amely gyakorlatilag a Nikon D7000 egy továbbfejlesztett változata. A lapka érzékenysége ISO 100-25600-ig terjeszthető ki, amely lehetővé teszi a rossz fényviszonyok között való fényképezést.

A Nikon D5100 megkapta az előd 11 pontos középső keresztszenzoros élességállítását, így e tekintetben a váz nem lépett előre, de ebben a szegmensben erre a rendszerre nem lehet panaszunk.
Tovább fejlesztették a Nikon D5100 video szolgáltatását is, a váz segítségével immár Full HD felvételeket lehetett készíteni. A sorozatfelvétel készítés nem lett gyorsabb, viszont az elődhöz képest majdnem dupla képmennyiség erejéig lehetet az exponáló gombon tartani az ujjunkat.
Javult az LCD kijelző felbontása, amely immár 921000 képpontos lett, illetve praktikusabb lett a kihajtható kijelző elforgatási lehetősége.
A Nikon D5100 még jelentős szerepet tölt be a használt dslr piacon, hiszen kellően modern váz, de az utódok, illetve D3000-es széria utódainál még sokkal kedvezőbb az ára.
Használt Nikon D5100 beszerzését annak ajánlom, akinek mindenképpen fontos a Full HD videózás, máskülönben az előd Nikon D5000 is bőven elegendő egy amatőr fotós feladatokra.

2014. március 14., péntek

Használt Nikon D5000 teszt - vélemény



A japán gyártó 2009 tavaszán mutatta be a Nikon D5000-es modelljét, amellyel igencsak felforgatta a belépő szintű DSLR-ek piacát. Ekkor még nem tudtuk, de azóta kiderült, hogy a gyártó a belépő szint továbbtagolásán dolgozott, hiszen ez őszére bejelentették a Nikon D3000-es modellt is.
A Nikon D5000 egy nagyon átgondolt fényképezőgép, amely minden olyan tulajdonságot megkapott, amelyre egy igényes amatőrnek szüksége lehet. Egy-egy tulajdonságában a Nikon D5000 megütötte a Nikon D90 szintjét, miközben megmaradt egy olyan váznak, amelyet a praktikum jellemez.
A Nikon D5000 egy 12,3 megapixeles APS-C formátumú CMOS érzékelőt kapott (megegyezik a Nikon D90 szenzorával), amelynek az érzékenysége 1/3 fényértékenként ISO 6400-ig terjeszthető ki. A Nikon D90 után a Nikon D5000 is megkapta a HD videót, amellyel elkezdődött az a hagyomány, hogy a gyártó a belépő szintű vázakba is beépíti a video funkciót (ezt a Nikon D3000 esetében még nem tette meg, de a Nikon D3100 esetében már igen).



A Nikon D5000 is megkapta a 11 pontos középső keresztszenzoros élességállítást, de a Nikon D90-el ellentétben ez a váz nem kapott beépített fókuszmeghajtást. A Nikon D5000 100.000 expozícióra tervezett zárszerkezetet kapott – de ekkora már megszokhattuk, hogy a gyártó megadja modelljei a zárjának várható élettartamát.
A Nikon D5000 egy 2,7 colos 230.000 pixeles LCD kijelzőt kapott, amelyben nem lenne semmi pláne, viszont ez a kijelző kihajtható lett, és ez a tulajdonság általános lett minden belépő szintű modellnél.
A Nikon D5000 tehát egy nagyon jó kis modell, amely néhány kivételtől eltekintve minden olyan tulajdonságot megkapott, amelyet a nagy testvér magáénak tudhat.
A Nikon D5000 egyre kisebb jelentőséget tölt be a használt piacon, mert az utódai már átvették a szerepét. Használt Nikon D5000 beszerzését azon igényes amatőr fotósoknak ajánlom, akik szeretnének a Nikon D90 tulajdonságával bíró, modernebb köntösbe bújtatott fényképezőgépet, de nincs szükségük a fókuszmeghajtásra, a státusz LCD-re és a két vezérlő tárcsára.

2014. március 13., csütörtök

A Nikon objektívek jelölése - jelmagyarázata



Aki már régóta foglalkozik fotózással, az tudja, hogy a Nikon, illetve más gyártók milyen rövidítésekkel jelölik meg az objektívek tulajdonságait. A kezdő fotósoknak viszont nehéz eligazodni a sok jelölés között, ami miatt könnyen előfordulhat, hogy nem a számukra megfelelő optikát választják. Ennek elkerülése érdekében a következőkben bemutatom a Nikon optikák főbb jelöléseit – rövidítéseit.

AF-S – ultrahangos élességállítás
AF-D – távolságinformációt ad az optika a váznak
AI – manuális élességállítású objektív
AI-S - manuális élességállítású objektív
CRC – közelkép korrekció
D – mélységinformációt ad át a váznak az optika
DC – kontrollálható életlenségi mező
DX – kisebb képkör, APS-C formátumú vázra tervezett optika
ED – alacsony színszórású lencse/lencsék az optikában
Fish-Eye – ultra nagy látószögű „halszem” optika
G – a blendét a gépvázról vezérli az optika
IF – belső élességállítású optika
M/A – az optika engedi, hogy kézzel felülbíráljuk az autófókuszt
Macro/Micro – közelfényképezésre kifejlesztett optika
N - nanokristály bevonat
PC – perspektíva korrekciós optika
Reflex – tükörobjektív
RF – hátsó élességállítású objektív
SIC – speciális többrétegű lencsebevonat
SWM – ultrahangos élességállítás
UD – alacsony színszórású lencsetagot tartalmaz az optika
VR – képstabilizátor

2014. március 12., szerda

Használt Nikon D3300 teszt - vélemény



A japán gyártó idén, vagyis 2014-ben jelentette be a Nikon D3300 modelljét, amely a Nikon D3200 utódja lett. Az elődhöz képest csupán annyi fejlesztést végeztek el az új modellen, amennyit nagyon muszáj volt, így a Nikon D3300 semmiképpen nem tekinthető korszakalkotó váznak.
A Nikon D3300 AA szűrő nélküli 24,2 megapixeles érzékelőt kapott, amellyel ugyan nem lett magasabb a felbontás (felesleges is lett volna), viszont az érzékenység egy fényértékkel ISO 25600-ra nőtt. A belépő szintű Nikon vázak között a Nikon D3300 kapott először AA szűrő nélküli érzékelőt, amely segítségével, illetve elhagyásával jóval részletgazdagabb fotókat készíthetünk.
Az előd, a Nikon D3200 a video minőségével lépett előre nagyot a Nikon D3100- hoz képest, és a videózás most is jelentősen javult. FullHD felbontás mellett a Nikon D3300 már 60 kocka/másodperc frissítéssel tud videót készíteni.


Javult még a Nikon D3300 gyorsasága (5 sorozat/másodperc), nagyobb lett a keresőképe, jobb lett az akkumulátor teljesítménye, megkapta az Expeed 4 képfeldolgozó processzort, így elmondható, hogy ez a váz a kötelező fejlesztéseket megkapta, de koránt sem biztos, hogy ebben a szegmensben szükség van ezekre a változásokra. Persze a Nikon D3300 nagyon jó váz, és az új belépő szintű fényképezőgépet vásárlók ezt a modellt fogják választani, de ettől még az elődje is nagyon jó kis masina.
A Nikon D3300 jelentős szerepet tölt be a használt piacon, szépen lopja el a showt az utód Nikon D3100 és Nikon D3200 modellektől.
Használt Nikon D3300 vásárlását szoknak ajánlom, akik a mai belépő szintű dslr-ek árának feléért szeretnének egy megbízható, kiváló képminőséget produkáló fényképezőgépet vásárolni.